2013. június 4., kedd

"....azon a bizonyos utolsó éjszakán senki nem aludt. A búcsúzást megelőző két óra volt talán a legnehezebb. A kis kollégium szoba ezen a hajnalon is zsúfoltságig megtöltődött a barátaimmal, bár most nem egy közös karaoke volt az oka. Az indok én voltam, és a hazautazásom. Az utolsó fél órában egyfajta kínos csend telepedett a szobára, senki nem tudott már mit mondani, mindenki csak nézett maga elé, végig gondolva az itt töltött hónapokat. Én még a kézipoggyászos dolgaimat pakolásztam, bár ez már csak kényszer tevékenység volt. Nem mertem a barátaimra nézni. Tudtam jól, ha ezt megteszem, ha egy másodpercre is találkozik a tekintetünk az a nagyobb méretű gombóc ami a torkomat úgy szorongatta, az valószínűleg nem marad többé a torkomban. Az idő úgy szaladt ezekben a percekben mintha valaki kergetné. Nem akartam nagy búcsúzkodást, gondoltam ott kéne befejezni ahol kezdtük.  Helyszínnek én a koliszobámat választottam volna, aztán végül azt vettem észre hogy mindenki beszáll velem a liftbe, eljön velem egészen a recepcióig, majd ki a koli udvarig. Innen aztán már tényleg nem volt más hátra csak hogy elinduljak a buszmegálló felé. Egy utolsó sós puszit nyomtam még mindenki arcára, illetve mindenkit megöleltem még 27632746347-szor hogy elég legyen az elkövetkezendő külön töltött napokra, aztán elindultam. A hátamon éreztem a szemek szúrását de nem mertem visszanézni."

1 megjegyzés: