Nevetni ér...!

" Balszerencséje mindenkinek lehet, de csak okos emberek tudnak belőle hasznot húzni. "

    - Frank Robert Wedekind

Miért is történt volna minden úgy ahogy elterveztük? :D Igen, most a  "majdnem eljutottunk Berlinbe" történet fog következni. Hihetetlen, de már az indulásnál lehetett érezni hogy nem fog minden klappolni, de hogy pozitívan álljak a dolgokhoz, legalább megismertük Varsó egy részét. Már amennyire ez lehetséges egy nap alatt...

Na de inkább kezdem a legelejéről az egész sztorit!

Kedd este 19 óra 3 perc. 

 - Come on girls, we have to catch up our train! 

Az idő szorított, nem vártunk tovább a két török lányra,megbeszéltük hogy megvesszük nekik is a jegyet, szóval bepattantunk a legközelebbi taxiba, és irány az állomás. A lányok pár perccel utánunk érkeztek meg, de már senki nem tudott jegyet venni, nembaj, majd a vonaton...

Már  felkészültünk rá, hogy elbúcsúzhatunk az 50%-os diákjegyünktől, hiszen ha a vonaton vesszük meg felszámolnak valamennyi büntetést is, akárcsak otthon. 

Úgy tűnik két furfangos ellenőrrel volt dolgunk, hiszen a 22 zlotyis diákjegy ára helyett 10 zlotyit kellett fizetnünk fejenként, ami úgy 700 forintnak felel meg, persze jegyet ezért nem kaptunk, viszont mindenki jól járt. Mi az olcsóbb utazással,  ellenőrék zsebe pedig a plusz pénzzel...

Ezután egy kényelmes 2,5 órás út következett, amit én zenehallgatással töltöttem el. A vonatozás után metróval kellett tovább mennünk. Varsó hatalmas város, ezért még az utazás előtt megkérdeztük Rafaelt, egy lengyel fiút, hogy merre is az arra, hogyan jutunk el a Polskibus állomására, ahonnan indul a Berlini járatunk. 

Szóval követtük Rafael utasításait, a megfelelő metrót használtuk, így oda is értünk az állomásra fél órával hamarabb az indulás időpontjánál. Egy 20 perc után kezdtünk gyanakodni hogy valami nem oké, hiszen csak mi voltunk ebben a Berlini megállóban, így kénytelenek voltunk megkérdezni több más buszra várakozó fiatalt hogy tényleg jó helyen vagyunk-e?! Mikor már a harmadik ember mondta hogy igen, jó helyen vagyunk, keep calm, jönni fog a buszunk, csak várjunk 11-ig, na akkor picit megnyugodtunk.

11 óra után pár perccel be is kanyarodott a várva várt big red buszunk...! 

Nem igazán tudom leírni azt a pár percet amit ott átéltünk. 5 perc boldogság, ameddig nem közölték, hogy ez nem az a busz, amire mi várunk. Az nem innen indul. 

Szóval ott álltunk öten, a Varsói éjszaka közepén, szakadó hóban és igazából ötletünk sem volt mihez kezdjünk. 

Miután mindenki feldolgozta a történteket fogtuk magunkat és beültünk a legközelebbi vendéglátóipari egységbe, amire sajnos még a kocsma szót sem használhatom annyira gusztustalan volt. Nem voltunk bent fél óránál többet, de folyamatosan azon agyaltam, hogy mikor szedik el tőlünk az összes értéket. Miközben én két kézzel szorítottam a táskám, és erősen pánikoltam, a többiek olcsó hosteleket kerestek a neten. Gondolom mondanom sem kell hogy nem volt sok választási lehetőségünk így éjfél után nehéz volt rögtönzött szállást keresni. Pár telefon után sikerült találni egy árban elfogadhatót. Gyors kerestünk két taxit, és irány a hostel.

A konyhában azt fogyaszthattál amihez kedved volt, ennek mindenki nagyon örült, mert nem készültünk meleg teával, meg reggelivel a Berlini útra.

A szobánk

Az ideiglenes szállásunkat reggel fél 11-ig kellett elhagynunk, szóval korán  kellett ébredni hogy még egy kiadós "ingyen" reggeli is beleférjen.

 Mindezek után a nyakunkba vettük a várost, elsőnek a Varsói Felkelés Múzeumát néztük meg, ami nekem nagyon tetszett. Tudom ajánlani a múzeumot kedvelő embereknek, tele volt volt képekkel amik szavak nélkül is meséltek, korabeli videókkal, és mindenféle emléktárgyakkal. Nagyon sok német és lengyel hadfelszerelést is kiállítottak, de ez engem kevésbé érdekelt. Ami viszont annál inkább az egy 3D-s 15 perces film a teljes mértékben lerombolt Varsóról. 

.A felkelés után Varsó 80%-a megsemmisült

  

A múzeum után városnézést terveztünk.  Mivel a II. világháború után teljesen újjá kellett építeni Varsót, ezért a belvárosban nem igazán találkozhatunk régi épületekkel, viszont felhőkarcolókkal és hatalmas bevásárlóközpontokkal annál inkább...

Több helyen is olvastam hogy Varsó nem a szépségével, vagy a régiségével tűnik ki az európai városok közül, hanem azzal hogy egyszerűen elpusztíthatatlan. Ez a város állandóan rombolás alatt állt, mégis mindig újjáépítették. Persze mint általában minden lengyel nagyvárosnak, így Varsónak is van Óváros része. Mi sem hagyhattuk ki, bár az egészet nem tudtuk bejárni, ezért tervezek még oda egy kirándulást. :)

A kultúra és a tudomány palotája.

                                                                                                       

Varsóból Lublinba a 19:50-es vonattal indultunk vissza, nagyjából 11 órára már a koleszban voltunk.
Ha nem veszem figyelembe azt, hogy igazából Berlinbe indultunk, és hogy a buszjegyünket nem váltják vissza,  nem is érzem magam annyira szerencsétlennek. :D

Szösszenetek.

Szóval pénteken ígértem egy bejegyzést, az elmúlt hetekről.  Az a helyzet hogy elég sokáig kell keresgélnem a fejemben hogy bármiféle érdemleges dologról tudjak beszámolót írni. Végre elkezdődött az iskola számomra is, igaz csak kedden, szerdán, és pénteken vannak óráim, és ezeken a napokon is csak délután. Kicsit féltem az előadásoktól hogy majd egy kukkot sem fogok érteni és majd jól megszívom, de szerencsére  a tanárok hasonló szintű angol tudással rendelkeznek mint mi, így nem várnak el tőlünk nagy dolgokat. :D Egyik tárgyból sem kell vizsgáznunk ha szorgalmasan bejárunk az órákra, néha prezentálunk egyet-kettőt, szituációkat kell megoldani...ilyenekkel telnek az itteni órák, ami nekem nagyon tetszik. Úgy gondolom sokkal többet tanulunk így, mintha beülnénk az órára, egész végig jegyzetelni kéne, és a végén már azt sem tudjuk mit tanulunk éppen. Ez az interaktív dolog sokkal jobb szerintem. :) Persze tudom hogy ezt nem lehet mindig megoldani, főleg otthon ahol egy szemináriumon nem 10 ember ül bent, hanem 20-30 vagy több. Szóval úgy tervezem hogy a következő pár hónapban szorgalmas diák módjára bejárok az összes órámra, ahogy otthon is tenném. :P 

Ennyit a suliról! Múlthéten a lengyel barátaim mutattak nekem egy helyi éttermet, amit ha ők nincsenek nekem, valószínűleg soha nem fedezek fel magamtól, nem igazán járnak oda külföldiek, nagyjából csak helyiek, abból is az egyetmista réteg. Szegedi viszonylatban a Tündérkonyhához tudnám hasonlítani. Nagyon sokféle ételből tudsz választani, a legtöbb hagyományos lengyel fogás, de találtam az étlapon "magyaros levest" is. Fogalmam sincs milyen, nem próbáltam, de következőre meglesem mennyire magyaros is ez a leves. 






















Úgy tűnik az elmúlt hét az újdonságok hete volt, mert felfedeztünk egy nagy szupermarketet is, ahol a Tescohoz hasonló árakkal találtuk szembe magunkat. Minden termékből hatalmas a választék, mi persze jó egyetemista módjára rögtön az alkoholos italoknál kötöttünk ki... :D

"Jó helyen vagy Rencsi. ^^ "

Az áruház tényleg elég olcsó, egyetlen hátránya hogy nagyon  messze van a koleszunktól, busszal is 20 perc alatt értünk oda, ami azért annyira nem szerencsés főleg ha nagy bevásárlásról beszélünk. 

Mivel az időjárás errefelé még mindig nem kedvez a szabadtéri programoknak a napunk nagy részét a koleszban töltjük (ha nincs sulink persze :P ), filmezünk, hatalmasakat főzünk, szóval Joannal úgy döntöttünk hogy elkezdünk járni kézilabdára, mert ennek így nem lesz jó vége. Néha elég nehéz összeegyeztetni a többi programmal, mert este 9-től van röpi, mi meg általában olyankor szoktunk vacsorázni. Igen, a vacsorákról is muszáj néhány szót írnom. Nem vagyok egy nagy haspók, általában keveset eszem, de mióta a portugálokkal főzünk együtt kénytelen vagyok normális adagokat enni, addig nem kelhetek fel az asztaltól. Ez  gondolom valami portugál szokás lehet vagy ilyesmi... A közös főzések miatt már egy csomó új dolgot tanultam Joantól, ők másként készítik az ételeket mint mi, sokkal egészségesebben esznek, jobb helyre nem is kerülhettem volna. Szerencsére nem csak a konyhában ragad rám új ismeret! Egyre több portugál szót tanulok meg, nagyon tetszik ez a nyelv, és arra gondoltam hogyha hazaérek keresek Szegeden egy portugál tanárt, hogy a nyelvtannal is tisztában legyek. 

Persze a bulizások sem maradhatnak el, bár a héten lecsökkent a számuk, inkább a koleszban maradtunk, activityt játszottunk, vagy csak iszogattunk, beszélgettünk hajnalokig, sőt legtöbbször ezek a kis bandázások reggelig tartanak, mi akkor fekszünk mikor a lengyelek iskolába indulnak. :D 

Még lehet nem meséltem az új szobatársunkról, Mártáról... Levelezős egyetemista, szerencsénkre csak hétvégén van itt, de éppen elég dózist kapunk a hülyeségéből. Nem részletezném a bugyuta és idegesítő viselkedését, legyen elég annyi, hogy eddig akárki találkozott vele 5 perc után menekülne tőle, csakhogy ez nem olyan egyszerű...ha egyszer megismered Mártát, nincs visszaút. 

Igen, akire mindenki széles mosollyal mutogat, ő Márta...

Rencsi, Neruda, Askim, Pelin. :)

Joanaval, és egy fél üveg citromos vodkával.

Rencsi, Askim, Nuno. 

Ennyivel tudtam szolgálni így a hét végén, vasárnap este. :) Holnapra az a tervünk hogy megnézzük a helyi koncentrációs tábort, Majdaneket. Sajnos van olyan része a múzeumnak ami csak áprilistól van nyitva, de mivel ingyenes és hihetetlenül érdekel ez a téma, ezért úgy döntöttünk holnap elmegyünk.

Kedden este pedig indulunk Berlinbe, a következő bejegyzés valószínű arról fog szólni! Szurkoljatok hogy jó időnk legyen!! ;)

Ünnepnap.

Március 15. - Az 1848-as forradalom és szabadságharc ünnepe.
Kis hazánkban az egyik legfontosabb nemzeti megemlékezés. Ezen a napon még egyszer sem kellett iskolába mennem egészen idáig. Hihetetlen, de ma délelőtt 11-től egészen fél 5-ig az iskolapadot koptattam, ami teljesen furcsa érzéssel töltött el. A legborzasztóbb hogy még egy kokárdát sem tudtam az ingemre tűzni, mert elfelejtettem előre gondolkozni, így nem hoztam magammal, úgyhogy most itt szeretnék megemlékezni erről az ünnepről. Ezt a képet tavaly készítettem, azóta is a "kedvenceim" mappában van, gondoltam megosztom veletek.



Most tudatosult bennem hogy mennyire rég írtam már ide a blogra bármit is, úgyhogy vasárnap körül tervezek egy nagyobb képes beszámolót  az elmúlt hétről. 
Azt hiszem most már nem kell titkolóznom,mert múlthét óta teljesen biztossá vált, hogy jövőhét szerdán villámlátogatást teszünk Németország fővárosába, Berlinbe. Egy egész napunk lesz a városra, megpróbálunk minden percet kihasználni. Természetesen arról is lesz egy egész blog bejegyzés. :)

Lengyel tavasz, hol maradsz?!

Március harmadika. Állítólag már tavasz van, de nekem inkább tűnik még télnek... Nem szoktam sírni az évszakok után, de most megmondom őszintén nagyon hiányolom már a napsütést az életemből, hogy a napszemüvegem legyen a táskám állandó kelléke, ne pedig a kesztyűm meg a sapkám... 
A héten még mindig nem volt tanítás az erasmusos diákoknak, ezért muszáj volt elütni valahogy ezt a sok szabadidőt. Esténként általában beültünk valahova iszogatni, de akadt olyan este is, mikor itthon beadandót írtam, sajnos kaptam eleget az otthoni tanároktól, hogy még véletlen se unatkozzak. :D 
Úgy volt, hogy pénteken elmegyünk síelni egy közeli helyre, Kazimierz Dolny-ba, de mivel senki nem tudott szerezni magának síkabátot meg nadrágot, ez a program sajnos kimaradt. Nem tudtam belenyugodni hogy nem megyünk sehova, ezért rávettem a többieket, hogy menjünk el csak úgy, egy random tripre. Gyors megkérdeztük a mentorunkat, Karolinát, hogy melyik az a hely, amit érdemes meglátogatni, de csak egy napra. Ajánlott pár várost, mi meg gyorsan fel lapoztuk a kis útikönyvemet, hogy csekkoljuk a helyeket. Meg is volt az úti cél : Zamość (ejtsd: Zámocs). Szombaton reggel 8.50-kor indultunk.  A google útvonaltervező csak 85 km távolságra írja Lublintól, a vonatjegyünkön viszont 175 km szerepel... :) Két teljes órát utaztunk egy nagyon pici vasúti kocsival. Szerencsések voltunk, hogy az indulás időpontjánál valamivel hamarabb szálltunk fel, mert az utánunk érkezőknek már majd hogy nem állóhely sem jutott. A vonaton a két órás utat a barátaim nagy része átaludta. Én is tudtam volna aludni, de meg sem fordult a fejemben, hiszen még egyszer sem jártam arrafelé, az egész környezet új volt nekem. Nem a jól megszokott alföldi tájat láttam ha kinéztem az ablakon, hanem dombokat, hatalmas fenyőerdőket, amiken keresztül robogott a vonatunk. Mikor odaértünk már délfelé járt az idő, meg a hó is szállingózott, így benéztünk egy helyi étterembe, ami a Corner Pub and Restaurant nevet viselte. Én egy hagyományos lengyel nemzeti ételt ettem, a pierogit. Magyarul derelyének mondanám, csak épp meztelen. :D
 Itt ez annyira kedvelt étel, hogy például a koleszban állandóan ezt eszik. Mindegy hogy ebédet, vagy vacsorát készítünk a konyhában, mellettünk valaki mindig pierogit süt. Nagyon sok fajtája van. Eheted húsos, sajtos, vagy valami mártásos töltelékkel, de láttam már lekvárosat, meg ilyen édes ízűeket is. Én az étteremben a sajtosat választottam. Egyszerű étel, de nekem elnyerte a tetszésem. 
Mire végeztünk az ebéddel, a havazás is megadta magát, és még a nap is kisütött! :) Pont jó városnéző időt kaptunk. 

Maga Zamość egy kis patak partján fekszik, régebben erődvárosnak építették. Az óvárosa akárcsak Lublinnak, gyönyörű. Ez a része 1992 óta a Világörökség része.

 A délután folyamán meglátogattuk a  nevezetességek mellett a városban található összes templomot is. Törökék imádnak a templomokban időzni, mindenre annyira rácsodálkoznak, és annyi mindent kérdeznek, felére se tudom a választ, még így keresztényként sem. 
A vonatunk fél 5-kor indult vissza Lublinba, amit senki nem bánt már. Elég sok időt töltöttünk kint a szabadban, rendesen átfagytunk. 
A következő utazásra amit tervezünk a napokban fogunk jegyet foglalni, inkább nem árulom el, amíg nem biztos. :) Annyit elárulhatok viszont, hogy nem maradunk az országhatáron belül. ^^