Ott hagytam abba a sztorizást hogy mókusok. Hihetetlen szemtelen kis jószágok azt meg kell hagyni, egyetlen szerencséjük hogy nagyon aranyos pofijuk van, így mindenkit le vesznek a lábukról. Szó szerint.
A nap végén Coventry felé vettük az irányt, ami egy két órás út volt, vagy lehet picit több. Hétfőre nem volt fix program, de annyira ki voltunk merülve hogy úgy gondoltuk erre a napra elég lesz a városban szétnézni, és egy picit lustálkodni ugyanis a következő napokra Warwick kastélyát terveztük meglátogatni, utána pedig Shakespeare szülővárosa volt az úti cél. Coventryben nem készítettem sok képet nem túlzottan turista város egy átlagos városkának mondanám.
A következő napot Warwick kastélyában kezdtük, ami szerintem egy hatalmas jó döntés volt. Csodálatos időnk volt, ami azért kellett mert a kastélyhoz tartozik egy nagy park telis-tele pávákkal meg mindenféle különleges növényekkel. A kastély korhűen van berendezve, még néhány viaszembert is betelepítettek hogy még jobban átjöjjön az érzés a látogatóknak. Egyébként a kastélyban lehetőség van esküvő meg különböző események lebonyolítására is, biztos nagyon hangulatos lehet.
A nap második felében a várparkot vettük szemügyre, ahol aztán meg is pihentünk egy pár órára. Lehet elfelejtettem még említeni de akármerre jártam Angliában mindenhol annyira puha volt a fű, mintha valami most szőtt szőnyegen ücsörögnék. Ebben aztán úgy lehet fetrengeni ahogy kedved tartja, nem kell állandóan vakarózni a sok hangyától meg piros bogártól, mint otthon.
Az utolsó napunkat Upon-Avonban töltöttük. Azt hiszem a fiúknak kevésbé jött be ez a kisváros, nekem viszont annál inkább. Imádtam a mindenhol egyforma kis házakat, a hangulatos sétáló utcát, aminek a végét Shakespeare szülőháza zárta, a sok zöld tájat, az időjárást viszont már kevésbé mert hogy ezen a napon már egy kis esőben is volt részünk.
Az utolsó éjszakát a repülőtéren töltöttük, mert a gépünk korán reggelt indult, szóval nem volt más választásunk. Nem vagyok az a nyafogós fajta, és majdnem mindenhol képes vagyok jóízűt aludni, de ott azokon a várótermes műanyag székeken nem annyira akart összejönni. A táskám nem tűnt valami jó párnának, és a törölközőm sem melegített annyira mint ahogy én azt a fejemben elterveztem. A hazatérésünk napján próbáltam magam kipihenni, ugyanis másnap indultunk Berlinbe, de ez már egy másik történet lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése