Anglia part I.

Ma reggel korán keltem, ahhoz képest hogy nagyjából hajnali négykor kerültem ágyba. Nem meglepő dolog ez errefelé, elég gyakori eset, hiszen itt este indul be jobban az élet, napközben jóformán mindenki alszik, kivéve az utóbbi két hetet. Közeledik a szemeszter vége, mindenki prezentációt gyárol, meg tanul, és reménykedik hogy megkapja az aláírást abból a tárgyból is, amit nem volt hajlandó meglátogatni a fél év során egyszer sem.

Már egy ideje tervezek írni egy-két hosszabb beszámolót ide a blogra, mert igazából lenne mit mesélni, ugyanis az elmúlt pár hétben sikerült megjárni Angliát, és Németország fővárosában, Berlinben is eltöltöttem egy hétvégét. A napok elteltével egyre nehezebb visszaemlékeznem hogy melyik nap merre is jártunk, mit csináltunk, milyen volt az idő, kezdenek összekeveredni a kis emlékmorzsák.

Ma pedig végre megérkeznek a legkedvesebb barátaim otthonról, eddig nagyon el sem hittem hogy tényleg jönni fognak, de nem sokára felszáll a gépük szóval ez nem kamu, tényleg jönnek. Varsóban fogunk találkozni, és egy éjszakát ott is alszunk, aztán a városban tervezünk bóklászni. A vonatom 19.31-kor indul Lublinból, addig még van egy kis időm, így gondoltam megosztom az egy hetes angliai kiruccanásunk emlékfoszlányait egy rövidebb bejegyzésben, vagy lehet kettő lesz belőle, a végére kiderül. :) 

Először is azzal kezdeném, hogy az utazást megelőző napokban hatalmas nagy parázások törtek rám a nap bármelyik szakaszában, mivel úgy alakult hogy egyedül kellett utaznom mivel Andris Magyarországról repült Londonba, én meg ugye Varsóból. Soha nem repültem még egyedül, plusz a gépem a reggeli órákban indult, szóval két választásom volt: vagy a repülőtéren alszom, vagy pedig keresek valami szállást magamnak Varsó városában. Addig agyaltam, ameddig eszembe jutott hogy "ismerek" egy lányt (egyszer hatalmas jót buliztunk együtt)  aki Varsóban tanul, úgyhogy abban a pillanatban írtam is neki facebookon, és majdnem rögtön válaszolt is, úgyhogy a szállásom sikeresen elintéztem. Ezen a Varsói éjszakán  nem volt sok alvás, viszont vodka annál több folyt. Kiderült hogy a kedves varsói barátnőm rajtam kívül még 3 fiút fogadott be aznap estére...hirtelen úgy éreztem magam mintha valamiféle kisebb házibuliba csöppentem volna ahol senki nem ismer senkit, de mégis együtt iszunk...

Mindezek után reggel egy kisebb fejfájással ébredve elindultam a reptérre, jóval gépindulás előtt. Ismerem már magam, képes vagyok Szegeden is eltévedni, hát még egy olyan városban ahol eddig csak 3-szor jártam....

A reptéren mindent meglepően ügyesen csináltam, mintha csak minden nap repülnék. Az út egy röpke 2,5 óra volt, végig az ablak mellett ültem, és bámultam a hatalmas nagy felhőket, és a néha feltűnő messzi városok képét. Ilyenkor olyan érzésem van, mint amikor google earthben nézem a Földet, csak itt épp nem tudok ráközelíteni a helyekre.

A gép sikeres földet érése után Andrissal a repülőtéren találkoztunk, innen még egy 2 órás út volt London belvárosa. Ezek után város nézés volt a program, majd a nap végén megkerestük a szállás adónkat, aki történetesen Andris egyik haverja volt. London hatalmas város. Ezt mindig is tudtam, de valahogy sosem gondoltam hogy ilyen nagy. Ahhoz hogy eljussunk Balázs lakásáig még kb 40 percet kellett utazni, de lehet több is volt... Az esti program az alvás előtt még egy gyors "mi a következő napi program" megbeszélés következett, ami egészen gyorsan ment, hiszen tudtuk hogy mit akarunk megnézni, már csak a rangsort kellett felállítani. :) 

Másnap reggel Andris még egy barátja, Martin is csatlakozott hozzánk aki Coventryben lakik, a következő napokat nála töltöttük.

Londonban nagyon nagyok a távolságok, ezért vettünk metró napijegyet, amit úgy gondolom maximálisan kihasználtunk, hiszen jóformán mindenhova eltudtunk vele jutni. Sajnos ez a város nem egy Varsó, vagy Berlin, ahol felszállhatsz akármire anélkül hogy lenne jegyed, és maximum akkor kell magyarázkodnod ha jön az ellenőr. Itt be sem tehettük a lábunkat a metróállomásra jegy nélkül. 

A nap első programja, amely említést érdemel, az a Buckingham palota bejáratánál látható őrségváltás volt, ami 11.30-kor kezdődött.  Már jóval előtte ott voltunk, mert köztudott hogy ez az esemény hatalmas nagy turistalátványosság. Őszintén, engem nem hozott lázba néhány felvonuló katona látványa a zenekar kíséretében. Úgy emlékszem  egy fél óra után ott is hagytuk az egész kócerájt, a következő program sokkal érdekesebb volt. 

Az őrségváltás felhajtás után a következő megállónk a Harry Potterből jól ismert 9 és háromnegyedik vágány  helyszíne volt, ahol ha volt türelmed kivárni a kígyózó sort még képet is csinálhattál ahogy nekimész Harry csomagjával a híres falnak. 

Itt elég sok időt eltöltöttünk, mire kivártuk a sort, meg aztán van egy bolt tele Harry Potteres dolgokkal és ott is elidőztünk kicsit.

Ezek után a Camden town városrész következett, ami igazából egy hatalmas piac ahol aztán mindent lehet kapni, de tényleg mindent ételtől kezdve, az extrém ruhadarabokon keresztül a magyar pálinkáig! A piacon találtunk egy kis magyar lángosos bódét az indiai, meg a kínai kaja között. Ahhoz képest hogy milyen picike volt a hely, a magyar mulatós úgy ordított a két kis hangszóróból hogy két sarokkal arrébb is tisztán lehetett hallani hogy én édes katinkám. Bármilyen meglepő, engem hihetetlen boldoggá tett ez a kis magyar életérzés amit már nem éreztem egy ideje. Mondanom sem kell, egy sajtos-tejfölös lángos azért leerőltettem. :) 

Lángossal a hasunkban visszamentünk a város turista központjába, a Big Ben és a London Eye közelében időztünk kicsit, majd a Tower of London felé indultunk, mert meg akartuk nézni ahogy felnyílik a Tower Bridge. Ez a nap több meghatározott idejében történik, szerencsére nekünk is sikerült elcsípni az utolsó időpontot. :) 

A nap végén indult a buszunk Coventrybe, de én megfogadtam hogy nem hagyom el Londont mókusetetés nélkül, úgy hogy indulás előtt beiktattunk egy Hyde-parkozást. A mókusokra nem kellett sokat várnunk, úgy kell őket elképzelni, mint otthon a galambokat, ha meglátnak valakit kajával a kézben csapatostul jönnek majd.

Sajnos itt be kell fejeznem a mesélést, mert még sehogy sem állok, de már lassan fél 6, bizony nem késhetem le a Varsói vonatom. Nem is tudom hogy gondoltam, hogy egy egész bejegyzésbe belefér majd ez az 5 nap.

Hamarosan jövök a következő résszel. 

Képes beszámoló.

A múlthéten újra Krakkóban volt szerencsém tölteni pár napot, ugyanis Auschwiztot terveztük meglátogatni az erasmusos kispajtásokkal. Lehet most több emberben is felvetődik a kérdés, hogy Krakkó, már megint? - Igen, megint. :) Egyrészt a közelsége miatt ( 4 óra vonattal, ami simán kibírható, főleg ha olyan szerencsés vagy hogy találsz üres kabint), másrészt pedig a város szépsége miatt. A múltheti Krakkó teljesen másként festett, mint az április elején megismert. Minden zöld meg virágzik, ott ülhetsz le ahol akarsz, nem kell attól tartani hogy felfázol, elmerülhetsz a gondolataidban a Visztula partján valami helyi sörrel a kezedben, hatalmas sétákat tehetsz a kastély mesébe illő udvarában....ezt jelentette nekem Krakkó legutóbb. :)
Az utat megint csak vonattal tettük meg, amit nagyjából mindenki végig aludt. 

Az előre lefoglalt szállásunk a GoodBye Lenin Hostel nevet viselte, szóval érkezés után rögtön a hostel keresésére indultunk, ugyanis van aki nagy bőrönddel érkezett erre a 3 napra is.
Megérkezés után úgy nagyjából 3-szor tévedtünk el az óváros kis utcáin, ez többnyire annak köszönhető hogy 10-en voltunk és mindenki akkora tourist guidenak érezte magát, hogy állandóan belekeveredtünk az utcákba. Egyedül nekem volt térképen, ami néha segített, de általában nem. :) Végül a csapat fele villamosra ült mert hogy azzal gyorsabb, a kitartóbb és csak azért sem adom fel része pedig tovább gyalogolt. 

A szoba elfoglalása után a városba indultunk, mindenki éhes volt, meg fagyit akart úgyhogy az első megállónk egy étterem volt, majd egy kávézó-fagyizó szerűség. 

A programok meg látnivalók ugyanazok voltak, mint az előző Krakkós posztomban, így nem tervezek nagyobb mesét írni a városról, meg a nevezetességekről.

A Krakkói képek után mutatnék párat Auschwitzról is. a A tábor Krakkótól 60 km-re található. Az utat távolsági busszal tettük meg. Nagyon viccesek itt Lengyelországban a távolsági buszok. Kb 15 embernek elég ülőhelyből áll, ilyen ki minibusz. Szokás szerint reggel volt egy kis probléma az ébredéssel, így totális késésben voltunk, fogalmunk sem volt honnan indul a buszunk. Azt, hogy hogyan értük el a mai napig nem értem. 
Néhány szót írnék magáról Auschwitzról is. Nagyon fura volt hogy mikor megérkeztünk, egy teljesen átlagos városban találtuk magunkat, csak éppen annyiban különbözik a többitől, hogy itt működött egy hatalmas koncentrációs tábor. A tábor két részből áll, az egyik konkrétan bent van a város központjában. Ez elsőnek a lengyel katonák laktanyája volt, de a német megszállás után koncentrációs táborrá alakították át. Miután ez a tábor kicsinek bizonyult, létrehoztak egy nagyobbat, Auschwizt-Birkenau néven. Ez a várostól 3 km-re található. A méretei elképzelhetetlenül nagyok még így is, hogy fele romokban áll. A múzeum tele van magyar vonatkozású képekkel, papírokkal, hátramaradt iratokkal. Nem is mesélnék többet róla, úgy gondolom mindenkinek illik látni egyszer ha van rá lehetősége. 

Nemzetiségek - Törökék

A napok csak úgy telnek, a suliban beindult az élet, egy nagyobb beadandón kéne dolgoznom Askimmal és Nerudával, de ha neki fogunk valahogy mindig ott kötünk ki, hogy "inkább innék egy sört", úgyhogy ott tartunk hogy sehol. Jellemző...

A héten  Lublinba is teljes egészében megérkezett a jó idő, minden nap napsütés, az udvaron több száz ( nem vicc) diák,  azt hiszem mindenki ezt várta. Felbátorodva a jó idő miatt, elindultam a város eldugottabb részei felé is, na de mindezek előtt egy helyi könyvesboltba néztem be, mert úgy gondoltam nem árt ha van nálam egy igazi térkép is, nem csak az én szabad kézzel rajzolt irkafirkám amit térképnek használok. Na de az árak után úgy gondoltam, hogy jó lesz nekem az én saját kis térképem is, kinek kell normális?! Úgyis mindig csak összezavar...

Szóval hamarosan hozok a tavaszi, zöld, élettel teli Lublinról képeket. :)

A héten nem csináltuk semmi olyat, amit itt a blogban megtudnék mutatni - szabadba kiülős, iszogatós, iskolába járós, mozizós hét volt ez a mostani. Mindezek után úgy gondoltam hogy elindítok  egy olyan bejegyzés sorozatot ahol bemutatok egy-egy itt megismert nemzetiséget. Ahogy én látom őket.

 Elsőnek a lengyelekkel szerettem volna kezdeni, de aztán meggondoltam magam és inkább ma a törökökről mesélnék egy picit. Lesz itt mindenről szó, kultúra, gasztro furcsaságok, vallásbeli különbségek, minden ami pozitív és persze negatív velük kapcsolatban.

Mikor ideértünk, nagyjából az első közös esténk alkalmával megkérdezte az egyik török srác, hogy mondjam már meg neki, ugyan mért utálják őket a magyarok. Kicsit meg is lepett a kérdés, sőt nem is kicsit! Nem akartam itt jönni a történelmi dolgokkal, lehet kicsit rossz irányba terelődött volna a beszélgetés, szóval homályos emlékeim szerint egy pálinkával el is tussoltuk a kérdést. Az volt a fura, hogy ezt a kérdést is hihetetlen barátságos hangnemben tette fel, semmi kételkedés vagy rosszindulat nem volt a hangjában. Ebből lehet következtetni erre a megállapításomra: a török emberek, legalábbis azok akikkel én itt találkoztam roppant barátságosak, a lányokkal viszont néhányuk már rámenősen udvarias... Nagyon komolyan veszik a barátságot, az már egyszer biztos. Ezt legjobban Andris lakótársain vettem észre, mikor 2 hónap után Andrisról már best friendként beszéltek. :) 

Imádnak bulizni! Állandóan mennének, de tényleg! Ha viszont úgy jön ki a lépés, hogy csak a koleszban maradunk, és szórakoztatjuk egymást, ők fogják magukat, betesznek valami török muzsikát a youtube-ról, és ha táncolni van kedvük, hát táncolnak - legtöbbször alkohol nélkül is megy nekik, amit én csodálok bennük. :D

Nagyon fontos az életükben a család, és a vallás. Sokat beszélnek a rokonaikról, és nagyon érdekelte őket az én családom is, de ezek nem csak ilyen udvariasságból feltett kérdések voltak, mint például hogy "van-e tesód", mert épp nincs jobb téma. 

Ugyanígy van ez a vallásoknál is - miután megtudták hogy keresztények vagyunk, jött a sok kérdés, hogy mit hogyan kell csinálni otthon, na meg a templomban. Az tény hogy ők sokkal komolyabban veszik a ezt a dolgot mint mi.  Mikor a vallásról beszélgettünk valami ilyesmi mondás hagyta el a szájukat: "Nem számít milyen vallású vagy, csak legyen Istened, akiben hiszel. Egy az Isten."  Vagy valami hasonló, de ez volt a lényeg. A lányoknak nem kell, illetve nem muszáj kendőt hordani a fejükön. Ez egyéntől, gondolkodástól függ. Persze ha valami szent helyre mennek akkor kötelező, de a mindennapokon mindenki maga dönti el hogy hordja-e vagy sem. Az egyik török lány azt mondta: " Ha Isten hosszú fekete hajat adott nekem, mért kéne eltakarnom mindenki elől? " Teljesen egyet értek.

Sajnos azt kevesen tudták közülük hogy rengeteg közös eredetű szavunk van. Vicces, de közben furcsa érzés is, mikor egy másik nép párbeszédéből hirtelen kifülelsz néhány magyar szót, és utána meg rájössz hogy még a jelentése is ugyanaz!

Török ételek-italok

Én teljesen abban a hitben éltem eddig, hogy a törökök hatalmas nagy kávé fogyasztók, de rá kellett jönnöm hogy tévedtem. Askim pontosan két napja mesélte, hogy náluk a tea a "nemzeti ital" amit a nap meghatározott időszakaiban isznak, egy különleges pohárból, mert hogy abból a kényelmes. A minap beültünk egy helyre vízipipázni, ahol welcome drinkként ezt a teát kaptuk abban a sokat emlegetett kis pohárban, ami nekem kifejezetten kényelmetlen volt. Nem tudtam hogy hogyan fogjam meg, olyan kis pici volt, meg hát füle sincs. Engem egy mini vázára emlékeztet, amiben valami rövid szárú mezei virágok éppen jól mutatnának.     

Ez lenne az, bár itt nem igazán látszik a vázaforma. 

Alapvető információ, hogy a törökök nem esznek disznóhúst, de ha nem tudják  hogy pontosan mit esznek akkor fel sem tűnik nekik hogy az disznó. Tapasztalatból írom. :)  A magyarokhoz hasonlóan imádják a a csípős ételeket, így nem én vagyok az egyedüli aki mindig rinyál az asztalnál hogy ez már megint nem az az igazi csípős, hiába rendeltünk azt... 

Volt szerencsém néhány házi édességüket megkóstolni, ugyanis Askim szülei átutazóban voltak errefelé, és ha már így jött ki, hoztak egy kis török kóstolót amit én imádtam! Az egyik valamiféle gabonaféléből készült kis pogácsaszerű valami, aminek nagyon intenzív íze volt. Csípős, meg fűszeres ízeket is éreztem a számban, a nevét természetesen elfelejtettem így most nem tudok rákeresni.... A másik kis török édesség amihez volt szerencsém nagyon hasonlított az otthon is kapható krumplicukorra, csak sokkal puhább volt. Nem tudom hogy van-e közük egymáshoz. Ha megtudom  nevét ennek is utánajárok.

És most jöjjön egy kis gyomorforgatás! 

Az egyik este alkalmával a nemzeti konyha került szóba, aztán végül ott lyukadtunk ki, hogy mindenki mondjon valami kevésbé étvágygerjesztő ételt a saját kultúrájából. Azt hiszem a törököknek ez sikerült is ! 

Nem tudom mennyien tudjátok, de Törökországban a fiúk nagy részét körülmetélik. Ez régen a vallás miatt volt szükséges, ma már egészségügyi okokból történik. A szülők választhatnak hogy a születés után történjen meg, vagy később, 6-7 éves korban.  Az eseményt általában nagy ünnepség követi, evés-ivás, ahol is a kis srác micsodájáról levágott bőrdarabkát  belefőzik az ételbe!!!  Fogalmam sincs, hogy ez mennyire van így, vagy sem, sőt azt mondták a törökök, hogy ez már csak néhány helyen "divat", de régen minden körülmetélés alkalmával így jártak el. Ezt az információt azóta sem sikerült feldolgoznom.

Összességében ennyit szerettem volna leírni róluk, azt hiszem elmondhatom hogy kellemesen csalódtam bennük. Otthon valóban sok rosszat hallottam róluk, de szerencsére nem szoktam elhinni dolgokat addig ameddig én azt meg nem tapasztalom. Nagyon örülök hogy a barátaimnak mondhatom őket, ezek után ez nem is kérdés hogy megyek-e Törökországba! Annyit meséltek már Isztambulról meg az egész országról, hogy tényleg muszáj lesz meglátogatnom őket!

Elmélkedések.

Tárgyak, amikhez kötődünk. Mindenkinek van. Ez nem is kérdés. Mindenkinek van valamilyen használati tárgya, sőt van hogy több ilyen is akad - amihez indokolatlanul is kötődünk. Itt most nem az ajándékba kapott tárgyakról beszélek, azok teljesen más jelentést hordoznak.  Nekem valahogy több ilyen ragaszkodós tárgy jutott. Sőt, van ami nem is tárgy, másnak csak szemét. Mozijegyek, múzeumbelépők, levelezések, boros dugó, félbeszakított papír kétszázas... Tudnék még pár dolgot sorolni az biztos, de aki még többet tudna mesélni, az az anyukám, ő tudja csak igazán mekkora emlékgyűjtő vagyok, és  értetlenül áll a konyhában mikor mondom neki, hogy "a törött fülű, a sok teától kissé már megsárgult bögrém még ne dobjuk ki."

A hétvégén észrevettem hogy az egyik kedvenc barna táskám kezdi megadni magát - megint. Mert hogy már nem ez az első alkalom. Elsőnek pont egy éve hagyott cserben Prágában, mikor épp a hazafelé induló vonatunkra rohantunk. Soha jobbkor... Azt hiszem még a vonaton megfogadtam: "Ha hazaérek első dolgom lesz kidobni."  Aztán persze hazaértünk, kialudtam az utazás izgalmait, és úgy gondoltam, adok neki még egy esélyt, elvittem javítós bácsihoz aki helyre hozta a szakadt vállpántot. 

A nyáron újra nagyobb útra indultam, és egy csomó dolognak a szükségét éreztem, köztük  a barna táskámnak is. Tudtam, szín tisztán emlékeztem arra, hogy a legutóbb sem bírta a strapát, mégis azt vittem magammal. Gondoltam, úgysem szakad el, még egyszer ugyanott. Meg egyébként is, most már sokkal erősebb mint alapból volt, hiszen a bácsi direkt duplán erősítette meg. Haha, pedig de. Ugyanott képes volt még egyszer elszakadni. Utáltam de nagyon, mégsem dobtam ki, gondoltam nem teszem itt Bulgáriában kukába, majd otthon. Hazaértünk, a nyár folytatódott tovább, a táskámat a szobám egyik sarkába dobtam, és el is felejtettem egészen szeptemberig, amikor is újra kezdődött a suli. Nem bírtam ki, megint csak meglátogattam a javítós bácsit aki újra, ugyan úgy megvarrta a táskám pántját. Miközben vártam rá, ott megbeszéltem magammal hogy tényleg ez volt az utolsó, ha még egyszer cserben hagy, tényleg kidobom akárhol is legyek. 

Mindez történt szeptember végén, most itt vagyok Lengyelországban, és a jó öreg barna táskám megint a szakadás szélén álldogál, még sincs szívem kidobni, annyi helyen járt már velem, annyiszor örültem már neki, mikor a legkisebb zsebéből halásztam elő egy elveszettnek hitt pendrive-t. Pedig ha jobban belegondolok állandóan csak megjártam vele, mindig cserben hagy, lehet tényleg a kukában a helye, és akkor meg majdnem mindegy hogy hol...tudom hogy ez csak egy táska, egy buta (mostmár) hasznavehetetlen tárgy, de nyilván még sem dobom még ki...

Ennek a bejegyzésnek mint gondolom észrevettétek köze nincs az erasmushoz, de most hajnali kettőkor épp nem tudok aludni, és amúgy is beadandót kéne írnom, szóval értitek....na meg persze az én blogom, azt írok le ami éppen jól esik. :)

We were in Kraków ( part 2 )

Szóval ott hagytam abba a sztorit hogy a bajszos kávézóban időztünk nagyjából egy órát, majd 5 előtt picivel visszamentünk a főtérre ahova meg volt beszélve a vakrandink a lengyel csajszival. Elsőnek nem ismertük fel egymást, lehet csinálnunk kellett volna valami kis táblát, úgy azért mennyivel könnyebb lenne?! Na mindegy, miközben elindultunk  Paulina lakása felé megtörtént  a gyors bemutatkozás, és az ilyenkor szokásos legáltalánosabb témakörök kimerítése. A lakás eléggé a város szélén volt, olyan helyet kell elképzelni mint Szegeden a Praktiker és a többi nagy bevásárlóközpontok környéke. A lakásig busszal és villamos jutottunk el, nagyjából egy fél óra alatt ha a várakozásokat is beleszámolom. A buszon egy jegyet vettünk, mi pedig jó magyar módjára egész hétvégén azzal terveztük a közlekedést. A lengyel lányok hatalmas nagy rettegésben voltak, hogy mégis mi lesz ha jön az ellenőr, meg hogy ők még ilyet nem csináltak soha, blabla. Furcsa, mert belegondoltan hogy otthon valószínűleg én sem merném megtenni, de itt turista vagyok, nem gondolnám hogy egy ki nem lyukasztott jegy miatt a rendőrségre vinnének! Meg persze a "Sorry, we don't speak polish." mondat szuperül megállja a helyét az ellenőr bácsik ellen is! Tapasztalatból mondom! :D

Paulina két barátnőjével lakik egy lakásban, mind hárman készültek már az érkezésünkre. Szerencsés helyzetben voltunk, mert nekik is ez volt az első couchsurfinges élményük, úgyhogy mindenkinek új volt a helyzet. A lányok nagyon aranyosak voltak, rögtön csináltak nekünk vacsorát, miközben megbeszéltük hogy miket tervezünk a következő napra. Készségesen segítettek megkeresni a múzeumokat, meg még ami kimaradt nekünk Krakkóból. Ugye vasárnapra Auschwitzot terveztük, de rájöttünk hogy két órára van Krakkótól, és az tényleg egy egész napos kirándulás lenne, nekünk meg már nem volt annyi időnk, na meg az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy Csilli kicsit tartott Auschwitztól miután megnéztük Majdaneket, így abban egyeztünk meg hogy kitalálunk valami más programot. Mivel Csé egy kis geomókus, felmerült a Krakkóhoz közeli sóbánya meglátogatása, de elég drága volt a belépőjegy, meg a lányok is azt mondták hogy ők inkább azt javasolnák hogy nézelődjünk még a városban, mert ennyit tényleg nem ér az a sóbánya. Na hát ezek után hatalmas nagy döntésképtelenség érzése tört ránk. Én soha nem tudom mit akarok, így gondolom nem meglepő hogy most is csak úgy cikáztak az ötletek a fejemben, de nem tudtam melyiket válasszuk. Ha ránéztem Csére, nagyjából rajta is ezt láttam. Nagyjából egy óra tanakodás után megegyeztünk egy múzeumban, na meg hogy megkeressük Krakkó sárkányát, amit szombaton nem találtunk meg, pedig állítólag közvetlenül a Wawel mellett van. Ja, és persze terveztünk még egy kora reggeli bolhapiacozást a zsidó városrészben.

A vacsora, és a tervezgetések utána megindultunk a Krakkói éjszakába újdonsült lengyel barátnőinkkel. Mondanom sem kell hogy azért nem voltunk már annyira fittek az egész napos gyaloglás meg utazgatás miatt, ezért kiegyeztünk egy belvárosi kocsmában.Tudom, egyszerűen hangzik, kocsmázás, na de ez Krakkóban egy kihívásnak felelt meg! Lehet csak azért, mert szombat este volt, de minden kocsma, meg klub tele volt, tényleg iszonyat nehezen találtunk egy helyet ahova öten be tudtunk ülni. Végül találtunk vmi bár szerű helyet, ahol az árak is a megfizethető kategóriába tartoztak, szóval a táskáink lepakolása után meg is rohamoztuk a pultot, ahol én kikértem életem első hot beer-jét. Igen, nekem is furcsán hangzott, de ez itt teljesen megszokott ital a hideg napokon, olyan mint nálunk a forralt bor, sőt az íze is hasonló megfűszerezve a sör kesernyés ízével. Nem mondom azt, hogy ez volt életem itala, de egyszer meg lehetett inni. Azt hiszem Csilla nevében is kijelenthetem hogyha sörről van szó, akkor köszönjük, inkább a hűtőből kérnénk, mint a gáztűzhelyről. A lányokkal az utolsó busszal indultunk haza, a gyors tusolás, meg fogmosás után nem kellett sok idő hogy elaludjunk. Az ébresztőt reggel 8 órára állítottuk. 9-kor sikerült is elindulunk, egy jó adag reggeli után. A lengyel lányoktól itt el s búcsúztunk, persze telefon számot azért cseréltünk, hogyha délután éppen csatlakozni szeretnének hozzánk, akkor azért el tudjuk érni egymást. Persze azt is megbeszéltük hogy következőre ők jönnek majd Magyarországra, azon belül is Szegedre természetesen,  hogy viszonozni tudjuk a kedvességüket.

Ahogy azt írtam, tervben volt a zsidó városrészben egy reggeli bolhapiacozás. Úgy gondoltuk azzal kezdünk, és ha már ott vagyunk megkóstolunk egy újabb lengyel ételt, ami pedig a Zapiekanki. Ez egy fajta melegszendvics, többféle változata van, mi a vegetáriánust próbáltuk ki, mondanom sem kel hogy irtó finom volt.  A bolhapiacon nem vettünk semmit, de jó érzés volt ott bámészkodni.

A jó kis melegszendvics bepuszilása után elindultunk megkeresni a természettudományi múzeumot,ahol a délelőtt maradék részét töltöttük. 

A múzeum után, mielőtt még a sárkány keresésére indultunk volna visszamentünk ebédelni a szombati tejbárba. Nem ez volt a terv, de nem volt kedvünk másik éttermet keresni, ráadásul tudtuk hogy ez tuti jó. 

Most pedig jöjjön a sokat emlegetett sárkány!  A Wawel sárkánya a lengyel népi mesékből ismert szörny, ami a legenda szerint a Wawel-domb barlangjában élt. A mese szerint a szörny Krak herceg uralkodása idején "költözött" Krakkóba, és éjszakánként tönkretette a földeket, felfalt néhány embert, stb. Ezért Krak herceg elrendelte hogy mindenki vigyen élelmet a barlang bejárata elé, de egy idő után ez sem volt elég neki. Végül valami cipészmester leleményes módon lemérgezte a sárkányt és meghalt, a cipészmester pedig feleségül vette Krakus lányát.

A nap végére még belefért egy szuvenír bolt, egy-egy bögrével lettünk gazdagabbak. Azért az utazás végére összejött még egy kis izgulás, ugyanis nagyon kicsin múlott hogy nem késtük le az utolsó Lublini vonatot. A hazafelé úton már nem volt olyan szerencsénk, teljesen tele volt a vonatunk, sőt még át is kellett szállnunk. Nem esett már jól ez a vonatút egyikünknek sem, úgyhogy őszintén örültünk mikor megláttuk a koli fényeit az este végén. :)