2013. április 17., szerda

Elmélkedések.

Tárgyak, amikhez kötődünk. Mindenkinek van. Ez nem is kérdés. Mindenkinek van valamilyen használati tárgya, sőt van hogy több ilyen is akad - amihez indokolatlanul is kötődünk. Itt most nem az ajándékba kapott tárgyakról beszélek, azok teljesen más jelentést hordoznak.  Nekem valahogy több ilyen ragaszkodós tárgy jutott. Sőt, van ami nem is tárgy, másnak csak szemét. Mozijegyek, múzeumbelépők, levelezések, boros dugó, félbeszakított papír kétszázas... Tudnék még pár dolgot sorolni az biztos, de aki még többet tudna mesélni, az az anyukám, ő tudja csak igazán mekkora emlékgyűjtő vagyok, és  értetlenül áll a konyhában mikor mondom neki, hogy "a törött fülű, a sok teától kissé már megsárgult bögrém még ne dobjuk ki."

A hétvégén észrevettem hogy az egyik kedvenc barna táskám kezdi megadni magát - megint. Mert hogy már nem ez az első alkalom. Elsőnek pont egy éve hagyott cserben Prágában, mikor épp a hazafelé induló vonatunkra rohantunk. Soha jobbkor... Azt hiszem még a vonaton megfogadtam: "Ha hazaérek első dolgom lesz kidobni."  Aztán persze hazaértünk, kialudtam az utazás izgalmait, és úgy gondoltam, adok neki még egy esélyt, elvittem javítós bácsihoz aki helyre hozta a szakadt vállpántot. 
A nyáron újra nagyobb útra indultam, és egy csomó dolognak a szükségét éreztem, köztük  a barna táskámnak is. Tudtam, szín tisztán emlékeztem arra, hogy a legutóbb sem bírta a strapát, mégis azt vittem magammal. Gondoltam, úgysem szakad el, még egyszer ugyanott. Meg egyébként is, most már sokkal erősebb mint alapból volt, hiszen a bácsi direkt duplán erősítette meg. Haha, pedig de. Ugyanott képes volt még egyszer elszakadni. Utáltam de nagyon, mégsem dobtam ki, gondoltam nem teszem itt Bulgáriában kukába, majd otthon. Hazaértünk, a nyár folytatódott tovább, a táskámat a szobám egyik sarkába dobtam, és el is felejtettem egészen szeptemberig, amikor is újra kezdődött a suli. Nem bírtam ki, megint csak meglátogattam a javítós bácsit aki újra, ugyan úgy megvarrta a táskám pántját. Miközben vártam rá, ott megbeszéltem magammal hogy tényleg ez volt az utolsó, ha még egyszer cserben hagy, tényleg kidobom akárhol is legyek. 

Mindez történt szeptember végén, most itt vagyok Lengyelországban, és a jó öreg barna táskám megint a szakadás szélén álldogál, még sincs szívem kidobni, annyi helyen járt már velem, annyiszor örültem már neki, mikor a legkisebb zsebéből halásztam elő egy elveszettnek hitt pendrive-t. Pedig ha jobban belegondolok állandóan csak megjártam vele, mindig cserben hagy, lehet tényleg a kukában a helye, és akkor meg majdnem mindegy hogy hol...tudom hogy ez csak egy táska, egy buta (mostmár) hasznavehetetlen tárgy, de nyilván még sem dobom még ki...

Ennek a bejegyzésnek mint gondolom észrevettétek köze nincs az erasmushoz, de most hajnali kettőkor épp nem tudok aludni, és amúgy is beadandót kéne írnom, szóval értitek....na meg persze az én blogom, azt írok le ami éppen jól esik. :)


2 megjegyzés:

  1. Nekem is van egy ilyen barna táskám, de ő még nem hagyott cserben szerencsére :) Egyébként én is minden apró "vackot" gyűjtök, de ezek emlékek, hiába :)

    A bejegyzéssel kapcsolatban pedig annyit, hogy nekem tetszett, és szerintem nem feltétlen muszáj csak és kizárólag az Erasmusról írni :) Remélem miután hazajöttél, akkor is fogsz írni :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! Igen, sokat agyaltam már a blog sorsán, hogy mégis mit kéne vele kezdeni az erasmus után. Van már hozzá ötlet, de amíg nem biztos nem írom le, annyit viszont elárulhatok, hogy a téma nem sokat fog változni. :)

    VálaszTörlés